Szerencsés ember vagyok, hiszen kedvenc hobbim egyben a munkám is.

 

Hegedűs Tamara vagyok, Budapesten születtem 1988. július 4-én.

 

Egy évtizede ismerkedtem meg a digitális tükörreflexes technológia rejtelmeivel, lelkesedésem azóta sem hagyott alább.


Tagja vagyok a BME Kármán Tódor Fotókörének és a Magyar Energetikai Társaságnak.
Ez utóbbi néhány Energia Műhelyének fényképei a nevemhez fűzhetők.

Rendezvényfotó referenciaként tarthatom számon a 2013-as Menedzserbál képeit,
a D&I Szabóság egyedi tervezésű ruháinak fényképeit, de Bereczki Imre - Egy törés emléke c. könyvének borító fényképét is én készítettem.

 

Tárgyfotóim között megtalálja az Etyektej sajtjainak és különleges túródesszertjeinek fényképeit is.

 

2014 nyarán első helyezést értem el az új Fradi Stadion témájú Nagypálya fotópályázaton.

 

Ezek mellet kisbabák első napjait, illetve számos esküvő pillanatait is volt szerencsém megörökíteni.

 

Hasonló események és élmények hosszú sora áll nem csak mögöttem, de előttem is.

 

Az évek során rá kellett jönnöm, hogy nem kis vállalkozásba kezdtem, de törekszem arra, hogy ne csak nézzek, lássak is.